2007 Kínai útinapló II. rész
Ötvenedik nap (07.07.27.) péntek Ötvenegyedik nap (07.07.28.) szombat Nem volt igazán kedvem, mégis elmentem az esős idő ellenére a Nordica galéria Ötvenkettedik nap (07.07.29.) vasárnap Ötvenharmadik nap (07.07.30.) hétfő Senki sem jött, pedig sokat vártam, hátha valaki ki tudja nyitni a fürdőszobaajtót. A zár ugyanis elromlott, szerencsére akkor, amikor kívül voltam. Nagyon kínos lett volna benn rekedni a kicsi fürdőszobában. Egész délelőtt festettem, majd telefonáltam Tinának. Mondta, hogy majd jön a szerelő. Elmentem ebédelni, és bevásárolni. Mire megjöttem, már itt találtam a lakásban a szerelőt. Vagyis inkább ő talált itt engem, mert időközben elment a szükséges alkatrészekért. Ötvennegyedik nap (07.07.31.) kedd Egész nap festettem, délelőtt rizspapírra a lakásban. Ebédelni a szokásos, közeli pizzeríába mentem, ahol már törzsvendégnek számítottam. Délután a műterembe mentem, az előzőleg megkezdett nagy tájkép felső részét festettem meg. Ötvenötödik nap (07.08.01.) szerda Az előző napi munkát folytattam. A tájkép alsó részét festettem, sajnos téves színnel. Okkert kevertem a fehérhez kék helyett. Ezzel a hideg színekre hangolt kép egysége felbomlott. Elment a kedvem a munkától. Később a galéria számítógépén interneteztem. Híreket olvastam két újságból, majd a leveleimet. Az egyik levelesládámat, a svéd spray-t sehogyan sem sikerült kinyitnom. Este a kifeszített selyemre rajzoltam szénnel. Ötvenhatodik nap (07.08.02.) csütörtök Egész nap esett az eső, azért a lakásban festettem. Köröztem, és elrontottam a képet. Ebédelni a szokásos helyre mentem, a Thereza pizzeríába. Lazer soup és rántott karfiol. Kaja után a piac felé sétáltam. Találtam egy fodrászüzletet. Ketten ültek benn a tévét nézve. Köszöntem. Szívélyesen betessékeltek, és egy harmadik személyre bíztak, akit addig nem láttam. A hölgy hellyel kínált egy fekvőszéken. Ötvenhetedik nap (07.08.03.) péntek Délelőtt festés a lakásban. Színprobléma. Motívumtalanság, és a félig absztrakt problémája. Tina jött és meghozták a megjavított hűtőszekrényt. Elújságolta az éjjel történteket. Egy svéd képzőművész érkezését várta a repülőtéren, ahonnan a galéria másik lakásába mentek. Itt az ajtót zárva találták, ezért visszament a Nordica galériába kulcsért. A kulcs beletört a zárba, ezért kénytelenek voltak hotelszobát kivenni a vendégnek. Ezt nevezem peches érkezésnek. Szegény Tinát kezdtem sajnálni, látva menyit dolgozik a galéria érdekében. Szokásos ebédem elfogyasztása után elbuszoztam a képkasírozó műhelyhez, a francia kávézó utcájába. Ide egy nagyon kedves és csinos festő hölgy hozott el egy héttel ezelőtt.(Valamikor ő is a Ötvennyolcadik nap (07.07.04.) szombat Felületmegmunkáló dolgozónak éreztem magam. Eszközömnek a vékony ecsetet tartottam. Textúra és felületproblémákba bonyolódtam. Gradáció a kép hátterén. Túl Ötvenkilencedik nap (07.08.05.) vasárnap Semmi sem lett a hetedik napi pihenésből. Azaz, délután sikerült egy kicsit aludnom. Délelőtt festettem a műteremben és selymet főztem (valójában gőzöltem) Liu Li Fennel közösen. Hazafelé tartván, betértem egy cukrászdába, ahol olcsó és szép torták, sütik láthatók. Szépen köszöntem kínaiul, de sokan éltek benn (dolgozók és Hatvanadik nap (07.08.06.) hétfő I. Nap II. Föld III. Szülőföld (homeland) IV. Da Ge tánc V. Vándorlás VI. Pávaszellem Az egész előadást rendkívül kiszámított képek, maximális kontrasztok és kiszámított hatások jellemezték. A koreográfus és művészeti vezérigazgató Ms.Yang Li Ping. Hatvanegyedik nap (07.08.07.) kedd A kiállításom rendezésének napja. Luo Fei, Liu Li Fen, Liu Juan már várt rám, amikor taxival a Nordica galériába érkeztem. Liu Li Fennek kitűnő ötlete támadt, mivel a festményeim-ecsetrajzaim paszpartuja nem volt körbevágva, és így az alatta lévő papír elvékonyodó, rojtos széle is látszott. Kis papírdarabkákkal ezeket a széleket felül két helyen megragasztva felerősítettük munkáimat a falra. A ragasztó egyszerűen virágból készült, és utána könnyen levehető volt. Segítőim meghívtak ebédelni maguk közé a galéria ebédlőjébe. Nekik járt a konyhai koszt. Az ember vett a nagy rizses fazékból, főtt zöldséget és természetesen tofut hozzá, ami kétféleképpen volt elkészítve. Evés közben kedvüket lelték a beszélgetésben, a jóízű csámcsogásban és szürcsölésben. Délután három órakor fél kiállításom már a falon volt. Luo Feivel kiválasztottuk a kiállítandó grafikáimat. Hatvankettedik nap (07.08.08.) szerda A nagy napraforgós selyemkép festése. Az öt méter hosszú, kilencven cm széles felület megfestése intenzív munkát igényelt. Hatvanharmadik nap (07.08.09.) csütörtök A megkezdett nagy napraforgós selyemkép festése. Az óriási felület megfestése elég sok munkát és időt igényelt. Igyekeztem és aggódtam, hogy nem leszek kész vele. Hatvannegyedik nap (07.08.10.) péntek Végre a nagy selyemkép párolása következett. Az előző napon Ninával együtt vásárolt rezsó sercegett, de nem kapcsoltam ki, nem akartam megállítani a folyamatot. Végül a hevítő szál megolvadt és kiégett, pedig a nagy alumínium fazék aljára töltöttem elegendő vizet. Hatvanötödik nap (07.08.11.) szombat Hatvanhatodik nap (07.08.12.) vasárnap Tegnap este, a sötét lépcsőházban botorkálva, műtermkulcsomat beletörtem a lakosztály ajtózárába. Telefonhívásomra Tina segítségül érkezett. Egy órába is beletelt, mire vasárnap lévén sikerült hozzáértő embert kerítenie, aki a magával hozott szerszámaival leszerelte, majd úgy a sarkán ülve szétszerelte zárunkat. (Mindig is irigyeltem a kínaiakat ezért a tudományukért. Bárhol pihenő testtartásba tudják magukat helyezni, teljes talpal a földön guggolva.) Nehezen, de mégiscsak Hatvanhetedik nap (07.08.13.) hétfő Reggel elég sokáig pihentem. Rossz testtartásom miatt régóta fáj a hátgerincem, úgyhogy egészségügyi tornával indítottam. Felfrissülve indultam szokásos ebédemet ( zöldséges tojásleves és bifsztek) elfogyasztani. Hangos „Ni hao Tibor”-al köszöntöttek törzshelyemen, a Theresa pizzeríában. Ez már csak kijár ennyi idő után, gondoltam és mosolyogtam. A galériába indulván a közeli kerékpárszerelő műhely felé vettem utamat. A szerelőt nem találtam ott, a felesége viszont rossz záramat látva cserét javasolt. Ezt a tőlem telhető legnagyobb udvariassággal Hatvannyolcadik nap (07.08.14.) kedd A mosógépet nem sikerült beindítani. Kiderült, hogy a svéd kínai páros angolul beszélget. Amerikában ismerkedtek össze, ott volt nemrégen az esküvő. Misszionárusok és Urumci-be készülnek, az ujgur fővárosba. Viktor távhallgatóként kínait tanult Svédországban. Angolt fog tanítani. Hatvankilencedik nap (07.08.15.) szerda Kora reggel mobiltelefonom ébresztett. Ahogy a nappaliba értem, láttam Lí takarítónőt és húgát, aki segíteni jött a felszaporodott házimunkát elvégezni. A Nordica galéria számítógépén igyekeztem fájlokat csatolni leveleimhez. Ebédelni pedig az utca végére mentem, ahol örültek nekem a szakácsfiúk. Hetvenedik nap (07.08.16.) csütörtök Délelőtt sokáig aludtam. Viktor és Ivón már nagy pakolásban voltak, amikor kimentem a nappaliba. Kérdezősködtem a csomagküldésről, hiszen lassan kezdett aktuállisá válni a hazautazásom. A fiatalember elmondta, hol találok postát, ahol kartondobozt vehetnék a csomagküldéshez. Tizenegy kvai az ára (a jüan neve zsargonban). Lem is írta nekem pin yin írásjelekkel egy papírra az egészet. Ennek a bemutatásával már egyedül is meg tudtam venni a postán a legnagyobb szabványosított hullámpapír dobozt. Körülbelül huszonötféle dolgot pakoltam be a dobozba. Ecseteket, pecsétkövet, stb. Viktor eljött velem feladni a csomagot, mivel ő perfekt beszélt kínaiul. A 14 kilós csomagért 517 jüant fizettem, amit utólag nagyon drágállottam. A csomag két hónap elteltével érkezik meg Svédországba. Estebédre a Nordica galériába voltam hivatalos Eta és Hansz lelkészházaspár, Agneta és a finn svéd Annika társaságába. Vacsora után az agilis Eta kifejtette nekem, hogy a galéria nevében utólag ki szeretné fizetetni velem a lakásomat, ugyanúgy, mint, ahogy a többi fizetős vendég (pl. Agneta, aki a saját költségén érkezett) is fizet a szállásért. (Ezek után már feltettem magamnak a kérdést, ki itt a normális? Tudtommal ösztöndíjat nyertem, azért vagyok itt.) Megígértem, hogy utána nézek a dolognak. Rögtön írtam is egy levelet Svédországba, hogy most mi a helyzet? Éjjel 01. 30-kor lomoltak és klappogtak a lépcsőházban, mintha csak fényes nappal lett volna. Kinéztem, a házmester segített pakolni egy későn érkezőnek. Hetvenegyedik nap (07.08.17.) péntek Vacsorára meghívtam őket az utca végén található, általam favorizált kifőzdébe. Két darab disznóhússal töltött táskát rendeltem magamnak, a hölgyek pedig majdnem kinézték az étkező vendégek szájából a falatot, és ugyanazt kérték, amit a többieknél láttak. Jó kedvem támadt, és a galériába visszatérvén, hajlandó voltam egy sör árával támogatni az igazgatónő férjét, aki a méregdrága büfét és konyhát vezeti a Nordicában. Estére Hetvenkettedik nap (07.08.18.) szombat Reggel töprengeni kezdtem. Elutazzak valahova, míg itt vagyok? Busszal a városba mentem, majd taxival a Camélia Hotel utazási irodájához hajtattam. Repülőjegyet rendeltem Lhassába, előzetes vágyaim szerint. 2850 jüan az oda-visszaút és az engedély á la Mr. Chang. Rosszabbra számítottam. Land cruiser nagyon drága egy személynek, mondta ez alkalommal. Telefonáltam Etának, ha esetleg egy órát késnék a szombati bemutatóról, nagy baj volna-e? Tegyek úgy, ahogy elgondoltam, válaszolta. Bankautomatából nem tudtam elegendő pénzhez jutni első pillanatban, de egy kis talpalással és buszozgatással megoldottam a fizetés dolgát. Megvettem a jegyet a tibeti utamhoz. Ahogy sétáltam az utcákon, olcsó cipők mikrofonos hirdetésére figyeltem fel. Betértem néhány cipőboltba, és hosszas válogatás után vettem magamnak egy okkersárga sportcipőt, egy „tevecipőt”. Este nyolckor Nina telefonált a műteremkulcs miatt. Biciklivel a Nordicába mentem. Kiállított képeim Hetvenharmadik nap (07.08.19.) vasárnap Tíz órakor keltem. Kávézás, mosás, borotválkozás, majd taxival a Camélia Hotelbe mentem, átvenni a repülőjegyeket. Mr. Chang várni fog holnap reggel 05. 30-kor a Hetvennegyedik nap (07.08.20.) hétfő Nagyon gyorsan hajtott szerencsémre. A Camélia Hotelbe érkezvén Mr. Chang megakadályozta, hogy fizessek. Másik taxit fogott, és egy Új Zélandi, nagyon angol kinézetű párral együtt a reptérre hajtatott. Mi pedig követtük. A repülőtéren szerűség ebben a levegőtlen térben. Alig vártam, hogy elinduljunk végre. Amikor gépünk a kínai Shan Gri La-ban landolt, mintha minden utas leszállt volna. Negyven percet várakoztunk ezen a kis repülőtéren az újabb felszállásig. Esett az eső, de ragyogóan sütött a tibeti hegyek fölött. Gyönyörűek Hetvenötödik nap (07.08.21.) kedd Reggel későig aludtam. Szokás szerint kávézással kezdtem a napot. A szemközti Hetvenhatodik nap (07.08.22.) szerda A folyosók falán freskók találhatók. Két idősebb olasz turistát vezetett egy szerzetes idegenvezető. Mindkettőjük homlokára lámpa volt erősítve, azzal vizsgálták a falfestményeket. Éppen egy majmot világított meg lámpájával. A falra több majom is van festve kör alakú fészekben. Az idegenvezető az ember eredetét magyarázta ennek kapcsán. Evolúció a templom falán? Hetvenhetedik nap (07.08.23.) csütörtök Miki egérrel Sigatze-ba Ahogy a buszra visszakerültem, az már annyira megtelt utasokkal, hogy nekem csak az első ülés szélén maradt hely. Ez azt jelentette, hogy az állandóan fel-leszálló italárus asszony, akitől csak egyedül én vettem süteményt, hátizsákjával többször is fejbe vert. Ez igazán apróság volt ezen az úton, mint később az kiderült. Ugyanis az idő múlt, lassan már két órája ültem a telezsúfolt járgányon indulásra várva. Végre fél nyolc körül beindult a motor. Ekkor még érkeztek utasok. Egy vékonylábú Hetvennyolcadik nap (07.08.24.) péntek Vigyáztam, hogy ne aludjak el, hiszen kínai őrangyalom – egy csodálatos fiatal lány, akit szívesen a múzsámul fogadtam volna – ezt a lelkemre kötötte előző este. Kávézás után, 07:30-kor a hotel recepcióján vártam a kaucióként letétbe helyezett pénzemre. A személyzet szólt, hogy adjam oda nekik a kulcsot, de biztosabbnak találtam, ha a recepciósnak adom oda. Nagy bosszankodva lejöttek egy emeletnyit a kulcsért, majd kis idő múlva telefonon jelentették, hogy két törölköző hiányzik. A recepciós hölgynek elmagyaráztam, hogy emlékezetem szerint mit hova tettem, majd csomagommal együtt visszamentem a szobába, hogy megkeressem az eltűnt holmikat. Minden rendben, mondták ekkor. A szálloda elhagyásakor az egyik inas a nyakam köré tekert egy kisebb fehér tibeti sálat. Minden tiltakozásom ellenére ez nagyon jól esett. Segített taxit fogni a szemerkélő esőben, és ahogy ezt illik némi aprópénzzel honoráltam igyekezetét. A taxisofőrnek átadtam a segítőangyalom állttal tegnap írt sorokat, így rövidesen a buszpályaudvaron találtam magam. Az utcán parkoló autóbuszról rögtön gondoltam, hogy a fővárosba indul, de jobbnak láttam, ha az épületben érdeklődöm. Egy uniformisba öltözött hölgy megnézte jegyemet, majd egy masinában érvényesítette. Ezután már felszállhattam, de csak a helyemre, az utolsó előtti ülésre jobbról. Az utasok egyharmada már fent volt, közöttük elég Hetvenkilencedik nap (07.08.25.) szombat Visszafelé a repülőgépen videóra próbáltam venni a jellegzetes tibeti tájat. A Délután valóban egy órás késéssel értem a Nordica galériába. Megkaptam a kért felszerelést a monotípia oktatásához. Ezen a délutánon két anyuka gyerekét taníthattam monotípiát nyomtatni. A felszerelés sajnos nem volt kifogástalan, szétestek a fotóhengerek. Csupa festék volt a kezem, amikor befejeztük a bemutatót. Nyolcvanadik nap (07.08.26.) vasárnap Agneta most is felhívott és ezúttal (Annika, a finn fényképész társaságában) elmentünk kirándulni a bambusztemplomba. Ez a templom többek között egy szobrász kolosszális munkájáról, több száz portrészoborról híres. A templom a városon kívül, több tíz kilométerre van. A taxiköltséget megosztottuk. Ebédünk nagyon kínai volt. A templom éttermének konyhájába mehettünk, és kiválaszthattuk az elkészítendő ennivalót. Azt hiszem, Nyolcvanegyedik nap (07.08.27.) hétfő Egy fiatal látogató meg is keresett, hogy tetszését szavakban is kifejezze. Véleményét Nyolcvankettedik nap (07.08.28.) kedd Nina, és többen is a személyzetből csodálkoztak, hogy ilyen hamar vissza akarok utazni Svédországba, hiszen még nem telt le a teljes három hónap.Mondtam, hogy hiányzik a családom, és bizony a repülőjegyet már rágen lefoglaltam. Búcsúvacsora a barátaimnak Kunmingban. Lily Sun ezúttal is kitett magáért. Egy étteremben, ahol egyik testvére dolgozott szakácsként, lefoglalt vendégeim számára egy termet. Maga az öccse jött értünk furgonjával, ami kellemes meglepetés volt. A terem közepén lévő forgóasztalra kerültek a kínai konyha fogásai. Jó volt még egyszer együtt látni az embereket, akik sokat segítettek ottlétem alatt. A kíváncsiskodó Eta is eljött, de nem volt zavaró a társasága. Lily Sun elhalmozott ajándékkal,szép mintás terítőket hozott nekünk, amit kissé szabadkozva fogadtam el. Az est kitűnően sikerült, és tanárnőm segítségének köszönhetően nem is került túl sokba. Nyolcvanharmadik nap (07.08.29.) szerda Nyolcvannegyedik nap (07.08.29.) csütörtök Nyolcvanötödik nap (07.08.30.) péntek Nyolcvanhatodik nap (07.08.31.) szombat Délelőtt a pekingi Modern Múzeum kiállításainak megtekintése. Délután indulás Nyolcvanhetedik nap (07.09.01.) vasárnap 
Egy buszmegállóban találkoztunk Ninával, közel a Nordicához. Gyalog indultunk el. Visszafelé mentünk egy megállót az útkereszteződésig. Innen három megálló az 58-as busszal a Swan Loung Chao. Itt, az egyik papírboltban ecseteket, gouashe festéket vettem, az elfogyott meleg sárga szín pótlására. Megkerestük a megfelelő textil üzletet is, ahol előzőleg már vásároltak fehér, festenivaló selymet. Az üzlet nem volt különösen előkelő, a piac mögötti soron helyezkedett el, de azt hiszem jól el volt látva a legkülönfélébb anyagokkal. Nem győztem a szemem legeltetni a különböző kínai selymeken, míg Nina ügyesen levágatta a számomra megfelelő darabot.
műtermébe. Másodszorra festettem selyemre. Közben figyeltem kínai kolléganőmet, Lei Yan-t, aki a szomszédos műteremben mindig ebben az időben oktatta a gyerekeket rajzolásra, festésre. Megkerestem, és mondtam neki szeretnék CD-t mutatni neki pedagógiai munkásságomról.
Semmi kedvem nem volt a Nordica műtermébe menni, mégis mentem. Vittem megírandó képeslapokat, olvasnivalót és kiültem a fényre, a függőfolyosóra. Az eső ide is bevert, kénytelen voltam a műterembe húzódni.Estére Lei Yan meghívott, hogy vacsorázzak családjával. Egyetemista fia tolmácsolt. Férje sportember, a kínai céllövő válogatott edzője. Az elfogyasztott leves ízletes volt, a képen látható étkeket tetszés szerint kellett hozzáadni.
Persze, a hajmosás,villant át agyamon. Először meleg vízzel zuhanyozta, majd gyakorlott kezekkel szappanozni kezdte hajamat. A fejbőrömet jólesően masszírozta. Ahogy befejezte a mosást, már várt rám Figaro. Magamban így neveztem a vékony fiatalembert, akinek fő jellegzetessége tetemes hajburája volt. Elektromos hajvágógéppel és fésűvel dolgozott, nagyon precízen, gondosan. Kedveltem ezt a típust. Közben másik vendég is érkezett. Ahogy elkészült a frizurám, meglepetésemre újra hajmosás következett. Innen utam a piacra vezetett. Gyümölcsöt és sült krumplit is vásároltam, ami nagyon olcsó, de meglehetősen fűszeres volt. Hiába mondtam, hogy nem erősen kérem. Bu jao la. Ezt minden nyárs és egyéb sült étel vásárlásakor elmondtam. Ez annyit ért csak, hogy a szokásos adag felét rakták rá. Lassan kezdtem megszokni ezt az ízlést. A sorban egyébként gyakran elébem álltak, nyilván nem szoktak sort várni, mint például ahogy a valamikori Jugoszláviában sem volt ez igazán szokás. Ez nem zavart igazán, ők voltak otthon. A nap hátralévő része festéssel telt el.
Nordica galéria személyzetéhez tartozott, de feladta. Svédországban is volt három hónapot ösztöndíjjal, ugyanúgy, mint én most Kínában. Ezért szívesen segített nekem.) A felkasírozott rizspapír festményeim gyönyörűen kisimultak, és szépen mutattak a fehér selyemkeretben, amivel a mesterember látta el őket előzőleges megbeszélésünk alapján. A tekercseket a mester felesége adta ide. Leszedte a polcról és azt hittem nem tudja a sok papírt beletömni a magammal hozott papírhengerbe. Azonban sokkal ügyesebbnek bizonyult, mint első látásra gondoltam volna. Visszaérve a Nordica galériába, megismerkedtem Agneta S. képzőművésszel, aki Alingsås-ból (Svédország) érkezett. A galéria fenti teraszán éppen „barbecue party” (nyársonsült) volt, amit az igazgatónő férje rendezett, és itt is Tina dolgozott, a szakács mellett. Most nagyon jól esett valakivel alaposan elbeszélgetni. Szegény Agneta a saját költségén érkezett, és Pekingben lekéste a csatlakozást a kunmingi gépre. Természetesen egy árva szót sem tudott kínaiul. Új jegyet volt kénytelen vásárolni, és csak éjjel érkezett meg.
hozzátartozóik), valamint rögtön szorosan a nyomomba szegődött egy eladó, úgyhogy köszönés nélkül azonnal kifordultam az üzletből. A következő cukrászda csak néhány bolttal odébb található a hazafelé vezető úton. Itt már csak ketten voltak bent, ezért nyugodtan nézelődhettem. Vettem is két ízletes péksüteményt. Kicsit távolabb betértem megszokott ebédlőhelyemre. Az orosz borsleves gyorsan elkészült. Pirítóssal ettem, amit különben előételnek mindig az asztalomra tettek. A beefsteak saft-hoz éppen csak egy pirítós maradt már. Este tíz felé bekopogott a házmester. Számlát hozott a lakók részére. Úgy gondoltam, hogy jól elbeszélgettünk, de a biztonság kedvéért felhívtam Lily Sun-t, hogy tolmácsoljon. Megígértem, hogy a számlát továbbítom az illetékeseknek, a galériába.
Délelőtt folytattam a festést lakásom balkonján. Ez további kínlódást jelentett számomra a félfigurális, alapszínes, folthatású festménnyel. Felderültek az arcok a Theresa pizzeríában, ahogy beléptem. Csirkét rendeltem és a szokásos „laver soup”-ot ebédre. Később élveztem a szikrázó napsütést az utcán. Felkerestem a varrónőt, és megrendeltem a selyemképem beszegését. Ezután megszáradt festményemet elvittem a kasírozó műhelybe. A Nordica galériában Agneta várt a problémáival. Itt 100 jüant fizettem az irodában, már nem emlékszem milyen ügyben. Beszélgettem az aznap érkezet svéd nőművészekkel. Öten jöttek Svédországból közös kiállítást rendezni a kínaiakkal. Luo Fei-vel is egyeztettem a kiállításomról. Angol nyelvű szöveget kerestem az Interneten munkáimról. Ninától megkaptam a biciklikulcsokat. Ezt a kerékpárt az egyik kínai kolléganőm, Lei Yan kölcsönözte, hogy könnyebben tudjak bejárni a műterembe. Este hét órakor Lin-nel és kislányával találkoztam. Betértünk a postára, ahol képeslapokat vásároltam. Nyolc órakor kezdődött a dinamikus Yunnan című előadás az egyik városi színházban, a Kínai Nemzeti Klasszikus Színház előadásában. Az előadás nagy hatást gyakorolt rám, de gondolom az egész közönségre is modern szellemiségével, profizmusával. Az előzőleg megismert nőművészeket is felfedeztem a közeli sorokban. Már a nyitókép is rendkívül hatásos volt. Hatágú csillag és napszimbólum volt megvilágítva oldalról éles fénnyel. Egy szőrmébe öltözött ember jött be oldalról, és imádkozott egy oszlopon elhelyezett jakkoponya szarvaihoz, valahol a színpad szélén. A háttér fehérre váltott és megfordult a hatalmas méretű csillag és nap. A szimbólumokról a színpadra leugrott egy mindenféle színekkel befestett izmos vadember, aki vadul dobolni kezdett egy hatalmas kerek dobon. Táncosok jöttek be, és most már hat dobot ütöttek nagyon ügyesen. A dobolás után egy fantasztikus árnyjáték kezdődött fenn a magasban. Egy hihetelenül vékony és kecses hölgyet láttunk akrobatikus pózokban képeket, jeleket formálni. Ezután nagyon hangos zene következett. Csoportokban fiatalemberek bukkanntak fel. Dobolás következett háromszor hét dobon. Igazi doborgia alakult ki. A színpad két oldalán, fenn a magasban elhelyezett digitális táblákon kínai írással kiírták a fontos tudnivalókat. A prospektusról idemásolom a felvonások címeit:
Mire kerékpárral a Nordica galériába értem, a svéd és a kínai hölgyek már serényen dolgoztak a tornaterem nagyságú nagyteremben Love Protektion című kiállításukon. Luo Fei közölte, Nina lesz a kisegítőm. Elkezdtük képeim aljának falhoz rögzítését az emeleti kisteremben. Bátran és hatékonyan, de számomra kissé szőrszálhasogató, idegesítő módon dolgozott. Ennek ellenére nagyon örültem munkájának. Ismét kínai ebéd következett a galériában. Már egészen gyakorlottan használtam a pálcikákat. Ezúttal rizs volt a fogás, fűszeres 
hallal. Luo Fei kiragasztotta angol nyelvű életrajzomat a kisterem falára. Lenn a nagytermben hősiesen kivasaltam az előzőleg kimosott és megszárított nagy selyemfestményem, amit végül két svéd hölgy segítségével installáltam a falra, úgy, hogy a nagytermből is jól láthatóvá vált. Műtárgyjegyzéket gépeltem, Luo Fei fordította kínaira. 18:00-ra kész volt a kiállításom. Sharonne, az igazgatónő, ekkor vacsorázni hívott egy kínai művész társaságában, aki installációt tanít az Art University-n Kunmingban, és éppen a doktoriját készítette a 
pekingi egyetemen. A nagyapja híres festőművész volt, akinek saját múzeuma van Kunmingban. Megígérte, hogy majd együtt megnézzük nagyapja festményeit. Közeledett a megnyitó ideje, ezért elbúcsúztam és felvettem kínai szabású fehér ingem, videokamerámat pedig a fiatal Liu Juan-ra bíztam, vegye fel a megnyitóeseményt. A színpadon az igazgatónő, majd Luo Fei beszélt kínai és angol nyelven. Bemutatta a kínai-svéd nőművészeket és azok munkáját, majd szerény személyemet is felkonferálta a színpadra. A mintegy öt perces angol nyelvű bemutatkozásomat, amit nem próbáltunk el előzetesen, sajnos alig lehetett érteni, mert nem tudtam, hogy nagyon közelről kell a mikrofonba beszélni. Így később személyesen mondtam el az érdeklődőknek, hogy tulajdonképpen miről is beszéltem. Amikor videokamerámat visszakapva felértem az emeleti terembe, meglepetésemre a megnyitóközönség már fényképezkedett a munkáim előtt. A napraforgós selyemképet, de más munkáimat is használták háttérnek. Két grafikám elkelt ezen a megnyitón. Liu Li Fen segített tolmácsolni. Lily Sunt összeismertettem Agnetával, aki szívesen tanult volna kínaiul. Egészen tizenegy óráig beszélgettünk, söröztünk és kóláztunk a nőművészekkel, akik gratuláltak. Meg voltak elégedve a teljesítményemmel, és egymással is sokat beszélgettek, barátkoztak. Ahogy jöttem, úgy haza is bicikliztem.
sikerült a zár forgórészéből kiütni a beletört kulcsdarabot. Kínában a kulcsok keresztmetszete kereszt alakú, ezért minden zárba beleillenek, sajnos. A munkát természetesen én fizettem ki. Ekkor a szerelő hangosan méltatlankodni kezdett, hogy milyen nehéz volt a munkája. Tina pedig egyszerűen elzavarta, mivel az árban előre megállapodtak. Ezek után a rövid időre érkezett svéd házaspár: Karin és Steffan is aggodalmaskodni kezdett, hogy kulcsuk majd nem fogja kinyitni a bejárati ajtót. Ezért telefonon próbáltak segítséget kérni rokonaiktól, egy lelkész házaspártól. Ebédre pizza Capriciosát rendeltem (sonkával és sajttal). Utána pihentem egy kicsit. Estefelé internezni mentem a szokásos fizetős helyre. Az a szokás, hogy az ember előre lerakja a 10 jüant utána nyugodtan szörfölhet a csigalassú netten. Nagyon sokan persze nem ezért mennek, hanem bugyuta számítógépes játékokkal szórakoznak. Kis harcoló figurákat masíroztatnak mindenféle terepeken. Csatatereken. Közben hangosan beszélgetnek, cigarettáznak, Ölbefogják egy vagy két csemetéjüket, feleségükell pedig megbeszélik, milyen gombokat érdemes használniuk a játékparancsokhoz. Este tizenegy után, amikor hazaértem, a svéd házaspár már aludt.
visszautasítottam. Útközben felfedeztem egy másik szerelőhelyet, ahol egy hölgy dolgozott. Két kulcs segítségével ügyesen meglazította az ülés alatti csavarokat, minek következtében végre beállíthattam az ideális ülés magasságot. Végre kinyújthattam lábaimat tekerés közben! Így már nem is volt olyan megerőltető a kerékpározás. Igyekeztem rugalmasan közlekedni, de azért mindig akadt egy-két gyorsan forduló autó, ami próbára tett. A Nordica galériában éppen egy megbeszélés zajlott, tekintettel a 25.-ei demonstratív képzőművészeti oktatásra, amit Eta (Margaréta), a Svédországból érkezett lelkész hölgy talált ki. Ide hivatalos voltam én is. Vállaltam, hogy a megbeszélt napon monotípiát fogok oktatni az érdeklődőknek. Ezek után kétszer is megpróbáltam kulcsot másoltatni, egy utcai kulcskészítőnél, a törött műteremkulcs helyébe. Sajnos egyik másolat sem működött. Interneteztem a galéria számítógépén. Közben új vendég, egy szimpatikus svéd fiatal érkezett. Később festettem a galéria műtermében. Este tíz órakor indultam volna haza. A portás megnyugtatott. A hi sing chö-t (kerékpárt) nem lopták el, csak áthelyezték. Hazakerekezve fiatal házaspárt találtam a DVD előtt ülve. A már látott svéd fiatalember volt kínai feleségével egyetemben. Angolról természetesen svédre váltottunk a fiatalemberrel, akit Viktornak hívtak. Ahogy lefeküdtem aludni, egy emelettel feljebb valakik nagy fapapucsos kopogtatásba kezdtek. Sokáig olvastam.
Szívesen készítettek nekem paradicsomos, tojásos rizst egy nagy tállal. Itt rizslevet ittak az emberek az étkezés után. A galériába visszatérve kifaggattam Luo Fei-t a továbblépés lehetőségeiről. Kiállításomról később hír jelenik majd meg a kínai Art magazinban, mondta. A nagy napsütésben kikerékpároztam a Swan Loung Chao-ra, a nagy piacra. Érdekes, hogy ugyan teljesen szabálytalanul, de az árnyék miatt szemben is kerékpároztak a jobb oldalon. Gyermekjátékokat, pandamacit, ivóüveget, varázspálcát stb. vásároltam Csengének. Egész este festettem az elkezdett tájképet olajjal. Szerencsére fehér festéket találtam egy üvegben készen, kikeverve. A szomszédos műterembe este tízkor is érkeztek látogatók. Bebámultak az ablakomon. Éjfél lett, mire hazakerekeztem.
A Nordica galériában társalogtam a svéd és finn kolléganőkkel, Agnetával és Annikával.
valamennyien hivatalosak voltunk a szomszédos Yuansheng Art Space bemutatójára. Ez a színpad mindjárt a műterem alatt volt, számtalanszor láttam és hallottam őket gyakorolni. Belépőjegyet gondoltam vásárolni, de az ő igazgatónőjük testületileg fogadott bennünket, Sharont, az igazgatónőt, Etát és egy norvég hölgyet, Ninát, Agnetát, Annikát és engem. Yi és Wu táncokat és énekeket láthattunk. Egy CD-t vettem tőlük. Honlapjuk a www.ynysf.com címen látható.
listájára ceruzával felírtam az árakat. Folytattam a megkezdett olajképet a műteremben. Textúra sokasítást végeztem. Redukáltam a tájat fehérre és feketére, de az aranyt is meghagytam csillogni. Éjjel kettőig dolgoztam, ami még nem fordult elő velem soha. Az egész ”Loft”, a valamikori gyógyszergyár kapuját zárva találtam. Kénytelen voltam a portást hajlékában felébreszteni, hogy kijussak az utcára. Ezután pedig hazakerekeztem.
hallban.” Hogy fogok ilyen korán taxit szerezni? „-gondoltam. Távozáskor már gyakorlottan az ötös és a nyolcvankettes buszt használtam. A Xiao Xi Men- térnél váltottam, és egészen hazáig jutottam. Hamarosan Agneta telefonált. A bambusztemplomba hívott kirándulásra. Kár, hogy csak ilyen későn. Nemet mondtam. Dobozlevest főztem magamnak a lakásban. Elég csípős volt. A pizzeríában csak a szokásos bifszteket kértem. Kerékpáromat felpumpáltam a szerelőnél, a hölgy nem fogadott el érte pénzt. A fényképezőgépből átjátszattam a fényképeimet egy CD-re. Hat kvai. Most már CD-t is vettem a képekhez, okulva első melléfogásomból, amikor is az elvitt CD-ről , amire nem írtam rá semmit sem, letörölték első felvételeimet. Egy boltban most először találtam csokoládét.
Hajnali négy óra húsz perckor ébredtem. A portást kizörgettem kapu melletti hajlékából. Ahogy elértem a közeli utat, egy parkoló taxira lettem figyelmes, ahol is a sofőr nem reagált kopogtatásomra. Csomagommal elgyalogoltam a közeli sarokig, ahol sikerült egy taxit fogni.
fontoskodva sorbanált az egyik pultnál, ahol éppen senki sem dolgozott akkor. Bizony elég korán kiértünk a hét órás induláshoz. Fél hétkor már minden utas beszállt a repülőgépbe. Elfogott valami klausztrofóbia
ezek a hegyek. A folyó lent angolvörös, a hegyek különböző pasztellszínűek a levegő miatt. (Először is a felhőtakaró fölé magasodó hegycsúcsokra lettem figyelmes.) Zöldek, khaki, barna, homokszínűek, változatos barnák, vörösek. A felhők eléggé speciálisak. Árnyékuk jól kivehetően a hegyoldalra vetülnek. Azután havas csúcsok látványa következett felülnézetből. Itt-ott megfolyva, barnás porral keveredve látszott a hó. Azután végül kéken csillogó folyó fölé értünk. Széles árterületen mocsarak látszottak. A folyó tükrén homokporondok fény-árnyék játékában gyönyörködtem.
Előrébb ültem fényképezni. A gép ereszkedett, jobbra-balra lendült, követve a folyó vonalát. Leszállni készült. A reptér épületei kínai szokás szerint terepszínűre voltak festve. Az új zélandi párral egy időben kaptam meg csomagomat. A transzfer buszon az első ülésen kaptunk helyet. Bőröndömet magam mellé helyezhettem el. Járművünk fokozatosan megtelt emberekkel. Helyi szokás szerint teljesen közel ült mellém egy illető, aki hangosan magyarázott valamit a mögöttem ülőknek. A széles folyó nyárfákkal volt körülültetve, ami a Tiszát jutatta 
akaratlanul is eszembe. Sok volt a frissen ültetett facsemete is. Itt–ott imazászlók is feltünedeztek. A több kilométeres úton természetesen kaszárnya mellet is elhaladtunk, ami a szovjet időket jutatta eszembe. Felbukkant a város, majd a Potala palota előtt elhaladva balra befordultunk. A buszállomáson riksák vártak ránk. Mivel a fiatal pár beszállt egybe, magam is kiegyeztem egy másik riksással 20 jüanba a Jak Hotelig. Útközben videóztam. A hotel nagyon drága volt, ezért egy következő helyre mentünk, ami nekem nem tetszett, viszont a 
fiatal pár itt megszállt. Újra riksát fogadtam, ugyanis ezek állandóan zaklattak. Tíz jüanért elvitt a 30 méterre lévő Pentoc Hotelig. Itt 60 jüanért kivettem egy kis szobát fürdőszoba nélkül az emeleten. Sétálni indultam. Paradicsomlevest, spenótot ettem tojással. Az utcán mobil telefonokat árultak. Kicsit pihentem a szobámban. Ezután megnéztem a zarándokutat a Barkhor negyedben. Üzletek sokasága. Rossz elemet vettem a fényképezőgépbe. Kodakot 
vettem 15 jüanért. Letértem a sikátorokba. Mohamedán negyedbe kerültem. Az almát 24 jüanért árulták az utcán. Ebből megállapítottam, hogy ez drága hely. Drágább, mint Kunming volt. Egy üzletben sálat vásároltam feleségemnek. Utcai konyhán finom sült krumplit vettem. A járókelők közül egy kislány aranyosan rámköszönt, lehellózott. Egy barátkozó kisfiút pedig lefényképeztem. Az árusok meglehetősen szemtelenül tuszkoltak.
szállodában kinéztem egy jobb szobát, tévesen 60 jüanért. Fürdőszobás volt, ezért 100 jüant elkért a tulajdonos. Feladtam a harcot a kedvezőbb árakért. Bepakoltam holmimat és irány a Potala palota. Előtte ebédeltem. A viszonylag kis, de forgalmas utcában kitűnő éttermet találtam, nagyon kedves tibeti kiszolgálással. Sült jakhúst rendeltem sült krumplival. Az étterem falait kissé giccses olajképek díszítették. Turistáknak szánt életképek, kislányportrék stb. 
A tűző napon elsétáltam a palotáig. Az úttest szélén imádkozó szerzetes gyűjtögetett. Itt természetesen fényképet készítettem magamról egy fiatalemberrel. Az épület kapuja széles, de asztalokkal, széles bőrfotelekkel eltorlaszolták a meglehetősen durva kinézetű, bufli megszállók. Mondtam jegyet kérnék. Nincs jegy! Hangzott a válasz. Kiderült, hogy egy nappal előtte le kellett volna foglalni a jegyet. Már elszoktam a szocialista időkben ismert mondatoktól és magatartástól. Tanácstalanságom fokozódott, de azért regisztráltam, hogy van bemenő forgalom. Gondolataimat kitalálva, az őr intett a fejével, hogy 
menjek. Egy bemenő csoport után indultam, széles műbőr székét megkerülve. Biztonsági kapun kellett áthaladni, mint a repülőtéren. Lépcsőkön haladtunk felfelé a tűző napon. A fordulóban még egy beléptető kapu bukkant elő, ahol újra elkérték az útlevelem. Az előttem haladó csoport ukrán volt, állapítottam meg beszédjük alapján. Kissé nehezen engedtek be, és utánam szóltak, hogy így száz jüan a belépő. További lépcsőket megmászva végre a 
pénztárhoz értem. Valamilyen papírt követelt rajtam a kasszás hölgy. Mondtam neki” No papper”. Száz jüant kifizettem, és végre megkaptam a belépőjegyemet. Belépve állandóan felfelé haladtam. Most egy japán csoport volt előttem. Egyszerre csak a palota felső udvarán találtuk magunkat.
Nyolc órára húztam fel mobiltelefonom ébresztőóráját. Kávézással kezdtem a napot, majd kifizettem a hotelszobát. Ezután a Jokhang templom felé vettem az irányt. Hihetetlen nagy volt a zarándokok tömege, ami ott préselődött a bejáraton befelé. Vártam volna, hogy megritkul a sor, de beláttam, ha a rendelkezésemre álló időt ki akarom használni, nekem is be kell valahogy jutnom. A belépőjegy hetven jüanba került. A belső térben szűk vaskorlátok között haladtunk előre. Egyszercsak Istenszobrok előtt találtam magamat. A mellettem lévő német 
párnak kínai idegenvezető tolmácsolt. Az ismerős nyelvet hallva hegyeztem fülemet, és figyeltem az Istenszobor arcát. Tipikus keleti, kifinomult arc. Ráncolja szemöldökét. Az ember fia rossz fát tűzre tevő gyermeknek érzi magét előtte, legalábbis nekem ez a gondolatom támadt. ”Átlátok turpisságodon!”sugallja, vagy „Már megint!” arckifejezése van. A belső térben balról jobbra kell haladni, de annyira tömött sorokban jöttek a hívők, hogy közöttük l
ehetetlen volt a kis szobákba, vagyis kápolnákba bejutni. Hangoskodó kínai idegenvezető jött, aki elől úgy éreztem el kellett menekülnöm. Kihagytam a földszinti kis termek sorát és inkább felmentem az emeletre. Olyan látványban volt részem, amilyenben még soha. A nagy sötét térbe rézsútosan hatolnak be a fénypászták. Vörösre festett vaskos faoszlopok tartják a mennyezetet. Legalább ötszáz éves időutazást élhetem meg. A központi tér körül itt is kis szentélyek, kápolnák sora. Az egyik kis teremben egy ülő szerzetes ritmikusan dobolt, egy 
nagyon érdekes alakú, görbe dobverővel. Közben szent szövegeket, vízszintes papírcsíkokat lapozgatott. Bementem hozzá. Zavartalanul folytatta tevékenységét.
Mobiltelefonomat hajnali öt órára állítottam be. A hotel recepciósa még rögtönzött fekhelyén, a pult mögött aludt. Felkeltettem, visszaadta a letétbe helyezett 10 jüanomat. Egy másik addig alvó ember is felkelt ágyáról, és kiengedett az ajtón. A sarokra érve munkásokkal teli buszt láttam közlekedni. Ők is észrevettek, mint kofferral közlekedő külföldit és hangosan biztatni kezdtek, hogy merre menjek. Tulajdonképpen szórakoztatták magukat. A buszom a szupermarket elől indult volna. (Ellentmondásos információm voltak az indulás 
idejéről.) A kijelölt helyre érve több parkoló autóbuszt is találtam. Hirtelen egy ember pattant ki az egyikből. Sigatze - kiabálta hangosan. Megkönnyebbülten helyeztem bőröndöm a kis busz hátsó csomagterébe. A buszra felszállva vettem csak észre, hogy a sofőr még alszik. „Ni hao” köszöntem neki, rosszat sejtve. Túl korán érkeztem meg, ez evidens, de hát vissza csak nem fordulhattam. Leültem, és vártam. Egy óra elteltével megérkeztek az első 
utasok. Felcsavart varkocsú, zsákokat cipelő, nehéz ruhájú családok. Tibeti őslakosok. A buszos sok beszéddel fogadta őket. Megkezdték csomagjaik be és felpakolását. A jármű ritmikusan hullámzani kezdett, ahogy felmásztak a tetejére, és rakodni kezdtek rá. Kiszálltam levegőzni, és próbáltam toilett-et keresni, de a közelben semmi sem volt nyitva. Kérdezgettem az utcaseprőket, a hajnali járókelőket, de csak mutatták, áljak oda a falhoz. Szégyenkeztem, de végül már nem bírtam tovább. Végül még bele is léptem valamibe, amit a járda menti 
tócsákban próbáltam meg cipőm talpáról lemosni.
szépleány, micisapkában, napszemüveggel. Egy ideig tanácstalanul álldogált, majd elszánt szökelléssel az elöl üresen álló kalauzülésen termett. Megörültem, hiszen elindultunk végre, de az utca másik oldalán is megálltunk… Az emberek kiszálltak, egy építkezés területén elvégezték dolgukat, majd visszaszálltak. Magam is követtem példájukat, hogy megnyugodjak kissé. Ez bevált és hamarosan útra is keltünk. Lassan kezdtem felengedni. Még nem említettem, hogy a hangszórókból folyamatosan szólt a kínai műzene, kísértetiesen emlékeztetve a 
hetvenes évek jugoszláviai műdalaira… A busz első embere láthatóan elemében volt, élvezte szerepét, amire még rá is játszott. Élvezte, hogy mindenkihez szólhatott, elkérte a jegyeket, forgolódott. Mutogatással próbálkoztam. Eljátszottam neki menyire kivagyok a hangos zenétől. Erre ő is színészkedni kezdett, úgy, hogy még egy lapáttal rátett a fintorgásra és mímelésre. Széles vállaival, zömök termetével a kanizsai Brakotát és Mrikuskát idézte meg számomra. Az elöl ülő kis csinoskára teljes gőzzel ráhajtott. A lány vette a lapot, élvezte, hogy 
csapják a szelet neki. Egy kisebb városba érvén azután hősünk leszállt, és átadta helyét egy nála még elképesztőbb kalauznak, egy kistermetű, zömök kínainak, aki főtt csirkelábakat rágcsálva foglalta el posztját, és úgy tűnt, hogy ez az élvezet tartósan le fogja kötni, hiszen három ilyen ínyencfalat is volt zacskójában, amit a kezeiben szorongatott. Utunkat folytatva igazán magas hegyek közé értünk. Egy folyó partján, jó magasan kanyargott az autóút. Lenyűgözött a látvány, állandóan fényképeztem, mivel nem sikerült igazán 
utastársaimmal kommunikálni. A falvakba érve, a helyi lakosok megpróbáltak nekünk főtt kukoricát, egyebet nagyon olcsó pénzért eladni. Így sem kellett senkinek. Kezdett leesni, mint elkényeztetett nyugati turistának, hogy az emberek itt mennyire szegények. A kéregető gyerekeknek adtam néhány maót (a jüan váltópénze). Hátul, a buszon, egy csecsemő többször is sírt, ezért az egyik megállóban vettem neki kekszet. Hátramentem a folyosó padlójára 
fektetett zsákokon és kissé restelkedve odaadtam az idősebb hölgynek néhány darabot. Odaadtam volna az egészet is, de az asszony is zavarba jött. Akkor vettem észre, hogy a kisgyerekkel krumplicukor füzért szopogattattak. Ezzel a gesztussommal sikerült némi szimpátiát szereznem az őslakosok között. Egy fennsíkra érve azután leszálltak nomád utastársaim, akik hosszan pakolták zsákjaikat lefelé a busz tetejéről. Az autóutat 
több helyen is vörös alapú szocialista feliratok díszítették. Időnként elképesztő helyeken álltunk meg, csak úgy az útmentén dolgunkat végezni. Időnként megelőzött bennünket egy-egy land cruiser, amivel valószínűleg a helyi elvtársak közlekedtek. Többórás utazás után végre megérkeztünk Sigatze-ba, az autóbusz-állomásra. Lhassa mellet ez a második legfontosabb város Tibetben. A Panchen Láma székhelye, aki a kínaiak által elfoglalt ország vallási 
vezetője lenne, ha volna ilyen.
népies figurák is. Lencsevégre kaptam egy idős, barnára cserzett arcú, szakállas apót, kalappal, régi gúnyában. Óriási örömömre egy turistapárt is felfedeztem a helyet foglaló utasok között. Ahogy hátratekintettem, egy dohányzó fiatalemberre lettem figyelmes. Rögtön rászálltam, figyelmeztettem, hogy ne dohányozzon. Hiába, nem tagadhattam meg tanárságomat. Már majdnem megtelt a hosszú autóbusz, amikor két cowboykalapos, öltönyös 
úriember keresni kezdte a kijelölt helyét. Egyikük azonnal rágyújtott, ahogy a helyét megtalálta. Természetesen neki is szóltam, hogy ne dohányozzon. Megértette, és ezek után a nyitott ablakon keresztül fújta ki a füstöt. A leghátsó ülésen egy ifjú társaság foglalt helyet. Azt hiszem, megelégelhették közszereplésemet, mert hangosan beszélgetni kezdtek. A tónusból értettem, hogy rólam lehetett szó. Az egyikük különösen vehemensen csattogtatta poénjait, amire a többiek visszhangként reagáltak. Előre mentem a 
turista párhoz, akik elmondták, hogy Svájc francia nyelvterületéről érkeztek. Így nagyon jól elbeszélgettem velük franciául. Valamelyest csillapodott a hátsó társaság hangulata, de vezetőjük unos-untalan megpróbálta a figyelmem felkelteni. Amikor kínai útikönyvem buddhizmusról szóló fejezetét kezdtem olvasni, elővette olvasófüzérét, és hogy bizonyítsa nekem, hogy ő milyen jó hívő, egészen a megérkezésünkig mantrázott
A repülőtérre tartó buszhoz egy másik pályaudvarra kellett menni. Szerencsére a taxis jó helyre vitt. Elég sokat vártam a transzfer busz indulására. Ezen a reggelen egyedüli turistaként vártam a buszra. Olyan érzésem volt, hogy itt mindenki, a teljes személyzet kínai. A repülőtérre tartó kanyargós úton, a folyóparton újra szemügyre vehettem a nyárfákat. Rengeteg helyen fedeztem fel Buddha szobrokat, és se szeri se száma nem volt a sok imazászlónk. Valóban volt mit olvasni az Isteneknek Tibetben.
hegyeket, a lenn csillogó folyókat, a jellegzetes formájú felhőket. Shan Gri La-ban obszidián karkötőt vásároltam.
Agneta felhívott és elmentünk kirándulni.
lótusz és bambusz került a tányérunkra. Az épületek szépek, a kertek csodálatosak, a portrészobrok elég jók voltak. Érdemes volt ide kirándulni. A visszaúton kanadai túristahölgyek társultak hozzánk, nagyon kevés taxi volt ugyanis kinn a templomnál.
A kiállításomat többen megnézték.
néhány sorban papírra vetette, és le is fényképeszkedtünk.
egy áruház volt. A földszinten elbűvölt egy palacsintasütöde. Itt ebédeltem. Felszálltam egy buszra, ami a Tiltott Város hátsó bejáratáig vitt el.
A kínai császárváros megtekintése.
sikerült. Egy fiatal lány is volt a boltban, aki viszonylag jól beszélt angolul. Szívesen tolmácsolt nekem, sőt eljött velem a fényképezőgép (Olympus) pekingi szervizébe is. Taxival mentünk a címre, egy magas felhőkarcoló sokadik emeletére. Nagyon kedvesen fogadtak, és néhány óra alatt megoldották a problémát. A várakozás idejére meghívtam alkalmi segítőmet ebédelni egy közeli étterembe.
osztálytársam volt, aki egy ideje már a kulturális minisztériumban dolgozott Pesten. Hivatalos ügyben járt Pekingben, és a sors úgy hozta, hogy véletlenül egy étteremben jártunk ugyanakkor. Ilyen kicsi a világ. A fényképezőgépet és a CD-t megkapva, újra taxiba ültünk kísérőmmel. Az ég temploma megtekintése. Estefelé a régi hotelomtól indultunk a pekingi operát megnézni. Jegyem a karzatra szólt. Innen néztem végig, és vettem videóra az előadás egy részét. Nemes kő faragványt vásároltam ajándékba a nagybeteg édesapámnak. Árnyjáték figurákat
is vettem volna szívesen, de az árak színvonalát figyelembe véve, inkább lemondtam erről. Előadás után az autóbuszt várva, jellegzetes háromágú sípot vásároltam egy utcai árustól. Mivel előző este több éttermet is láttam egymás mellett, újra a megszokott környékre mentem. Késő este vacsoráztam egy étteremben. Az asztalra egy fém tepsi szerűségben parazsat hoztak, és előttem sütöttek meg néhány óriási burgonyasziromhoz hasonlatos ételt. Ez látványos volt ugyan, de az előző esti, fejedelmi pekingi kacsához nem volt hasonlítható.
Pekingből Amszterdamba. A pekingi repülőtéren tanúja voltam, hogyan oldják meg a kínai családok a szállítás problémáját. Kartondobozok sokaságát adják fel speciális szállítmányként. Ugyanis hosszú rajztartó csövemet csak így tudtam szállítani. Fiskars ollómat sajnos a kisbőröndben felejtettem. A biztonsági ellenőrzés során el akarták venni tőlem. Újra kellett csomagolnom egy kartondobozba, majd külön csomagként feladni, izgalmas perceket szerezve ezzel indulás előtt. Ezúttal a repülőgépen már csak középütt kaptam helyet, így, ha a tájban akartam gyönyörködni, előre kellett mennem a szárnyakig, ahonnan kinézhettem az ablakon. Legalább így beszélgethettem az utasokkal. 
