Csikós Tibor Robit Sókisc

Imre Eszter - Kiss Kata felvétele

 

  Imre Esztert kivételesen egy göteborgi házibulin ismertem meg. Nagyon ritkán fordul elő, hogy ismeretlen emberek mint képzőmüvészt keressenek meg.
Tiz év alatt ez csak egyszer történt meg velem. Egy amerikai magyar házaspár hívott meg megtisztelő módon néhány magyar származású müvészt göteborgi lakásukra.
Csoportos kiállítások zajlottak ebben az idöben (tavasszal) a városban. Így bukkantak rá néhány magyar névre, akiket megkerestek, közöttük engem is.
Eszter társaságában egy fiatal magyar orgonamüvész volt. Röviden beszámoltunk tevékenységünkről.
Társalgás közben feltünt, Eszter milyen jól beszél angolul. Mesélt New Yorki útjáról is. Hiába, az új generáció már más, mint a miénk volt, annak idején, húsz, harminc évvel ezelőtt, állapítottam meg magamban csendesen. A könyed esti kikapcsolódás végéztével a társaság együtt indult haza.
Közben Eszter munkáit  megtekintette egy szobrász barátom a göteborgi Röda Sten kiállítóhelyen. Egyértelműen pozitívan értékelte, azért úgy döntöttünk, meghívjuk Horizont című
közös kiállításunkra. Eszter nagyon finoman kivitelezett porcelán tárgyakkal érkezett. A galéria falai itt-ott lyukasak voltak, javításra szorultak. Azon melegében nekilátott a
falak kiegyenlítésének, meszelésének. A fehér porcelán objektek így ragyogó fehér falra kerültek kiakasztásra. A közönség, és kiállításunk svéd kritikusa is egyértelműen értékelte
kerámiáinak szépségét. "Eszter Imre három finom porcelán tányért hozott, melyeket még a hazájában alkotott meg. Káprázatosan szépek voltak, szinte láthatatlanok, fehér tányér a fehér
háttér előtt, és az emberek kénytelenek voltak igazán közel menni az alkotáshoz, hogy felfedezzék a mini installációt – ahol is egy reszketeg híd emelkedett a horizonton."
Írta Nicklas Mossberg az Umeå-ban szerkesztett "Kulturtidningen" virtuális hasábjain.
Ha beütjük a Google keresőjébe Imre Eszter nevét, és megnyitjuk a képtalálatokat, a megnyerő portrékép mellett, egy nem igazán kezdő keramikusművész alkotásait vehetjük
szemügyre. A képek zömén porcelán tárgyakat látunk, régies díszítő formákat, (pl. porceláncsésze alakú nyaklánc-díszt), új funkcióba helyezve. A Közép-Európában közismert
porcelánkészlet darabjai furcsa áthatásba kerülnek egymással, összekapcsolódnak, ezáltal új jelentést kapnak. Használati tárgyból műalkotás kategóriába kerülnek.
Eszter szabadon bánik ezzel a metamorfózissal. Az évszázados formát kipenderíti kispolgári megbecsültségéből, a konyhakredenc üvege mögül a kerek tárgy sík képe
nyakba akasztható ékszerré alakul. A  2011-2012-es Terít-Ék ékszerkollekcióra gondolok itt. Egy teáskanna hirtelen három kiöntőt kap, és még egy kisebb teáscsésze is kapcsolódik
szürreális módon, kanáltartó funkcióval, a meghökkentő használati tárgyhoz. Egy másik elegáns tárgyon pedig, a teáscsésze kecses ívű foggantyúja hirtelen elhatározással a csésze pereméhez kapcsolódik ezentúl. Következő munkáján pedig ezeket az unalomig ismert csészefüleket nyakláncra fűzi, ékszerként használja. Ehhez kapcsolódó
nyakéke pedig egy porcelántányér körívéről kiragadott ornamentumot használ fel. Böngészésem következő eredménye a "Meggyűrni a világ szövetét-Imre Eszter" című írás
elolvasása lett. Ez az írás, a fiatal művész tollából, valamint a  mellékelt képek, úgy érzem, kicsit okafogyottá teszik magyarázgatásomat Eszter világáról, képi és formatervezői
gondolatairól. Minden kedves olvasó szíves figyelmébe ajánlom a http://manzardcafe.blog.hu/2011/07/18/meggyurni_a_vilag_szovetet_imre_eszter című honlap tartalmát.
A magam részéről át is adnám a helyet Imre Eszter önéletleírásának, amit kérésemre, talán már meg is fogalmazott. Végezetül beszámolhatok még arról a hatásról, amely
Imre Eszter honlapján fellelhető nyitó fénykép gyakorol rám. Hangulati művészet, 100%-os nőiség, fülledt erotika, finom anyagok, textúrák hullámzása és egybefonódása,
a slingelt fehérnemű és az áttört porcelántányér-ékszer ellenpontozódása, csipkés kombiné, tremékeny női test halottá változása, virulens életerő megsejtése.

 

Csikós Tibor

 

 

 Székesfehérvári lány vagyok, semmi különös, átlagos tanuló voltam, ugyan kicsit többet rajzoltam mint a többiek. Szerencsés vagyok azt gondolom. Első szerencsém az volt hogy a városban éppen volt müvészeti középiskola, és ha már ennyire kéznél volt meg is próbáltam. Sikerült. Következő szerencsém az volt hogy nem vettek fel grafika szakra, és hogy a kerámia szakot Szarka Tamás oktatta az évfolyamomunknak. Azt hiszem itt dőlt el minden. Szarka Tanár Úr nagyon sok hasznos dolgot tanított nem csak szakmai tudásával hanem hozzáállásával, minden napos jókedvével, alázatosságával, életszeretetével, emberséggel, humorával, méltóságával, odafigyelésével, tiszteletével.. nagyon hosszan sorolhatnám.

 

Ezután valahogy minden úgy alakult hogy itt találtam magam Göteborgban mint cserediák. Persze eközött eltelt pár év, szakmai vizsga, Nyugat-magyarországi Egyetem (Sopron) formatervezö, Pécsi Tudományegyetem, szobrász, egyetemi elmenyek, megrázkódtatások és csodák, kollégium, barátok, iskola mellett ilyen olyan munka, pénzkeresés, éjjeli műszakok, minden volt. Szerencsére valahogy maradt energiám kiállításokon, tudományos konferencián, pályázatokon résztvenni. Ez mind valahogy elvezetett az Erasmus ösztöndíj elnyeréséig, és 2009: irány Svédorszag.

Götebörgi Egyetem, HDK, kerámia szak. Hirtelen rengeteg szabadidőm lett. Neki is láttam az önfeledt alkotásnak, azzal a sosem ismert érzéssel hogy senki nem vár el tőlem semmit, csak hogy csináljam amit szeretek, és abból a legtöbbet hozzam ki. Valahogy igy történt, a többi történelem. 

 

Mára végzett designer és képzőművész lettem, műhelyem van Majorna-ban 7 keramikus kollégával, irodám a konyhánkban, szabadúszom. Nincs állásom, háziállatom, még hobbim sem. Viszont épitem a design márkámat (imreszti), számtalan blog és magazin publikálja a tárgyaimat, évi 10-15 kiállításon, design esemenyen veszek részt a munkáimmal, és oda megyek ahol porcelán van.

 

A stílusomra sokan már csak azt mondjak hogy "esztis", mindenesetre részemről a feleslegmentesség, tisztaság, öszinteség és játékosság a kulcsszó.

 

Arról hogy mit szeretek és mi inspirál a Tibor által ajánlott linken sokminden olvasható, ugyan eltelt néhány év azóta, de ezek nem változtak sokat, nem is szeretném ezzel untatni a kedves olvasót. 

 

Az alkotással való viszonyom elkötelezett, hullámzó és szenvedélyes. Átlagosan napi 14-16 órát ezzel foglalkozom, ennek megfelelően a kapcsolatunkban minden megvan ami egy kiteljesedett házasságban, néha látni se akarom, de sose tudom kiverni a fejemből.

 

Jellemző rám hogy szeretem a kihívásokat és a lehetetlennek mondott dolgok megvalósítása izgat a leginkább. Talán ezért is dolgozom a legtöbbet porcelánnal. Ennél hisztérikusabb, házsártosabb anyagot keveset lehet találni, de legalább annyira hálás a jó döntésekért mint amilyen jól emlékszik minden elhibázott mozdulatra. A benne rejlő lehetőségek, az állandó dualitás ás feszültség lenyűgöz. Egyszerre törékeny és hihetetlenül maradandó. Maga az anyag alázatra, türelemre, kitartásra tanít. Érdemes maximalistának lenni ha az ember belegondol hogy a kiégetett porcelán néhányezer évig fogja képviselni alkotóját a föld felszínén. Igyekszem minden tárgyammal ezt a felelősségteljességet nyomatékosítani.

 

Szinte minden munkámban a fizikális folyamat a legfontosabb és legélvezetesebb számomra. Sosem kezdek bele olyan projektbe aminek már előre tudom a végkifejletét, nem izgat eléggé. Így aztán rengeteg kísérleti projekten dolgozom egyszerre, és egyik-másik kinövi magát, teret követel és életre kel a kezem alatt. E kiszámíthatatlan folyamat során minden elem jelen van, velem dolgozik. Az agyag, a nedvesség, a levegő, az idő, mind kényes harmoniában vagy tökéletes küzdelemben dolgozik össze és végül a tűz adja azt a végső ölelést amit túlélve a kemencéböl kilépő földdarab emberi élettel számolva örökkévalóvá válik. Egyszerű kémia, mégis varázslatos.

 

Ugyanolyan szeretettel foglalkozom funkcionális tárgyak tervezésével mint egyedi alkotások készítésével.

Ennek ellenere munkásságom valahogy határmesgyék élén táncol: ugyan beleillik a design, az iparmüvészet vagy a szobrászat fiókokba is, mégsem cimkézhető fel tisztán és egyértelműen. Story of my liffe. Ugyan nagyon sok lehetőségtől határol el ez a besorolhatatlanság, számomra ez nem negatív, így is az enyém.

 

Hogy mik a céljaim, kérdezi Tibor. -és én felpillantok a falamra ahol a napi teendőim, határidőim 'Post it'-jei mellett ott lóg "Az 5 Éves terv"-em. Aminek pontjai igazából teljesen jelentéktelenek, de ezen jelentéktelen pontok reményeim szerint bármennyi munka, küzdelem és újratervezés után elvezetnek egy olyan élethelyzethez ahol MAJD elmondhatom, hogy: