Bálind István festészete
2011.05.21
Bálind István festészete
Bálind István festészetének legutóbbi korszakában, mintegy három éve a város és a természet ütközésének témájára fest. Aki élt már huzamosabb ideig több milliós nagyvárosban, az tudja, a természettel való együttélés felbomlott, és nem elérhető, legfeljebb csak idea, vágyakozás azoknak az eredetileg vidéki embereknek, akik életük későbbi éveiben költöztek ebbe a mesterséges, emberkéz teremtette világba. Hiába vannak az előírt mértékben, vagyis annál valójában kisebb arányban mesterséges zöld oázisok, a mindent beborító por, a szmog rátelepszik a metropolis lapályos részeire, és megkeseríti az ott lakók életét, különböző betegségeket hoz létre. Statisztikai adatokból tudjuk, milyen gyakori halálozási ok Budapest egyes kerületeiben a tüdőrák, hogy a többi légúti megbetegedést ne is említsük.
Tudati szinten is lemérhető a városi embernek a természettel való megbomlott harmóniája. A tél elmúltával
nem tudja, mikor van a szántás, a vetés, a föld megművelésének, az aratásnak az ideje. Mikor van a szüret, például. Keze nem érinti meg többé az anyaföldet, nem szembesül az abban lejátszódó folyamatokkal. Azt hiszi, technikai lehetőségeivel képes a természet fölé kerekedni, uralni tudja az elemeket. Ennek a tévhitnek látványos cáfolatára szinte naponta kapunk híreket a világ különböző részein történt természeti csapásokról (szökőár, forgószél, stb.).
nem tudja, mikor van a szántás, a vetés, a föld megművelésének, az aratásnak az ideje. Mikor van a szüret, például. Keze nem érinti meg többé az anyaföldet, nem szembesül az abban lejátszódó folyamatokkal. Azt hiszi, technikai lehetőségeivel képes a természet fölé kerekedni, uralni tudja az elemeket. Ennek a tévhitnek látványos cáfolatára szinte naponta kapunk híreket a világ különböző részein történt természeti csapásokról (szökőár, forgószél, stb.). A földből vétettünk, és halálunk után ismét földé leszünk. Csupán a természet kicsiny alkotóelemei vagyunk, életünk a természet és általa a nagy hatalmas mindenség létének töredéke. Semmit sem változtunk, mindennapjainkban mindent önmagunkhoz mérünk. Még mindig azt hisszük, hogy körülöttünk, vagyis a föld körül forog a nap.
Bálind István tisztában van ennek a szemléletnek a hamisságával. Ezért helyezi szögletes épülettömbjei csúcsára a magányosan álló fát, hogy szellemi horizontunkra új iránypontot tűzzön ki, hogy a legtöbb ember lelkében még meglévő, elrejtett kertecskére (harmónia vágyra) irányítsa a figyelmet. Egyszerű, világos jelképrendszerrel dolgozik. A sötét és sivár épülettömbök, falak és rések által meghatározott labirintusban élünk, és tőlünk messze távol, valahol a horizont vonalán megjelenik az elérhetetlennek látszó eszme, harmónia a természettel. Az alkonypírral, vagy éppen ragyogó napsütéssel színezet természeti távlat, az ég kékje pedig fölöttünk áll. A mindenség képviseletében felülről szemléli, vagy ha úgy tetszik: felügyeli emberi valónkat.
Vegyük szemügyre István festészetének formai megoldásait. Fegyelmezett ecsetkezelés, hangsúlyos linearitás. Ábrázolásmódja olyan értelemben vonalas, mint az az egyiptomi, vagy bizánci művészetet is jellemezte. Nagy tömör szín és tónussíkokkal dolgozik, melyek a képfelület jelentős részét elfoglalják. Ezek a felületek éles szélükkel (hard edge) mintegy belemetszenek a puhán előadott, ünnepélyesre festett háttérbe. Szembetűnő a perspektíva, és a perspektivikus térillúzió alkalmazása, de nem iskolásan szabályos tudálékossággal, vagy a reneszánszban megszokott módon, hanem teljesen szabadon, nyitottan. A távlat megjelenik a vonalakban, de a hatalmas függőleges színsíkok egyúttal ki is oltják annak érzetét. Itt kell szólni mostani kiállítása legjelentősebb művéről, amit ő piramisnak nevez. Igen a színek piramisát látjuk, ugyanakkor vonalai a széles és egyenes, egykorvolt és mostani bácskai kisvárosok főutcáiról mesélnek. Azokról a közterekről, ahol a művész ifjúsága telt el.
Ezzel el is értünk jelen kiállításunk képeihez. Vegyük szemügyre ezeket az ablakokat. (Nyilván érzékeljük, hogy ez nem a Windows szabvány szerint készült, hanem annál sokkal személyesebb valami) Vajon hova is nyílnak ezek a rések?
Csikós Tibor
